Beköszönő

Szeretettel köszöntjük a Tusnádfürdői Városi Könyvtár jelenlegi és potenciális olvasóit, felhasználóit, valamint a könyvtár Internetes naplójának (blogjának) követőit.

Vă salutăm cu drag, stimați cititori și utilizatori actuali și potențiali al bibliotecii orășenești din Băile Tușnad!



2016. február 19., péntek

TAMÁSI ÁRON FELOLVASÓ MARATON – VIII. nemzetközi felolvasó maraton






Tamási Áron (született: Tamás János, Farkaslaka, 1897. szeptember 20. – Budapest, 1966. május 26.) Kossuth-díjas magyar író. Leggyakrabban az ún. népi írók közé sorolják.












„Törzsében székely volt, fia Hunniának…”
„…ülünk merengve világ-nagy
kristály-mesefád alatt,
rózsaszín tűzárnyékban,
rád gondolunk mi,
ittmaradottak és utódok…”

„…hosszú útra indulsz,
drága Tamási Áron…
Te is a Szabály részese,
megátkozottja és fölemeltje vagy, …
mint minden szólni-tudó,
jajgatni-tudó, sírni-tudó
énekelni-tudó, vagy
kristálylétbe-épített hallgatag,
kőbe-építkezett
megőrző merengés.”
                                    
Juhász Ferenc

 Írásművészetének, szépségeszményének, emberségének ihletforrása Farkaslaka, az "angyali falu". Már kora gyermekségétől magába szívta a hagyományok tiszteletét, a népszokások gyakorlását, a babonás hiedelmek iránti érdeklődést, a népköltészet szeretetét. Játékos képzelete a mindennapok valóságából - a "nehéz szegénység", a mostoha természeti viszonyok, a társadalmi elszigeteltség, a komor történelmi események - egy mesebeli világba menekíti.

Fogékonyságát a költői szépségek iránt édesanyja alakította: "Anyám virágos ágakat mutogatott nekem, melyeken harmatosak voltak a levelek, virágai játékosan villództak a változó fényben, s azoknak szirmai céltalanul szálldostak néha, mint a pelyhek".

Amihez Tamási Áron hozzáért, az menten megszépült. Az ő szemén keresztül a valóság mesevilág, nála a sötétség is tündérfényekkel világít. De Tamási Áronnál a mese is a valóság súlyosságára és bánataira vall; az ő szemén keresztül az állatok és a fák is a világ nagy összefüggéseit példázzák; nála ugyan minden agyafúrt székelységgé válik, de az ő székelysége maga az ezerarcú emberiség. A lélek nagy gyönyörűségei közé tartozik Tamási Áron novelláit olvasni, és ez a nagyon nagy, nagyon művészi novellaíró úgy mellékesen kitűnő regényeket és igen egyéni hangú, szívhez szóló, jó drámákat is írt.

Székely volt, és ez meghatározta látásmódját is, stílusát is. A székely hagyományok, a székelyföldi hegyek és erdők, a gyermekkorban lélekbe szívódott mesék, balladák és nem utolsósorban tréfák, játékok, szelíd ugratások ugyanúgy mindvégig befolyásolták képzet- és képzeletvilágát, mint nyitott szemű érdeklődése minden iránt és csukott szemű hajlandósága a misztikumokra. Tamási mindent látott, ami látható volt a körülvevő való világban, és mindenről a nehéz munkával dolgozó emberek vélekedése szerint válaszolt. De Tamási azt is látta, ami nem látható, amiről az ember azt sem tudhatja, van-e vagy nincs, ami kívül esik a való világon. Nem ítélheti meg helyesen Tamási Áron egyéniségét és életművét, aki nem veszi tudomásul, hogy egyszerre volt tényekhez ragaszkodó realista és lelke mélyéig vallásos ember, aki a végső döntést az emberen túlról várta. Nem egy bizonyos tételes vallásnak volt dogma szerinti hívője, semmi sem állt távolabb tőle, mint bárminő dogmatizmus; ennél sokkal játékosabb lélekként élte életét. De misztikus sejtelmekkel remélt tapasztalaton kívüli, nemcsak nem ismert, de meg nem is ismerhető eredetű segítséget az ember jogos igényeihez. Azt azonban jól tudta, hogy magamagától még a mennyei segítség sem jön el, ha mi magunk nem teszünk okosan a saját érdekünkben. Kedvesen ravasz, mókás kedvű szegényemberei körülbelül úgy gondolják a nagy igazságszolgáltatást, hogy „segíts magadon, isten is megsegít". Ámbár néha ezek a szegények gyanakodni kezdenek, hogy hátha még az életen túl is olyanfajta világ van, mint egy átlagos székely faluban, és talán a mennyei hatóságok is előnyben részesítik a gazdagot a szegénnyel szemben, hát akkor jobb az örök halál, mint a feltámadás. Erről szól az egyik legeslegszebb és legtragikusabb humorú novellája, a Rendes feltámadás.




Székely faluban született, székelyföldi kisvárosban érettségizett. Ki akart törni az elődök paraszti életformájából, méghozzá nem is a szellemi élet, hanem a városi-polgári életforma felé. Ezért megy a gimnázium után kereskedelmi akadémiára, majd annak elvégzése után banktisztviselőnek. Azután szűknek érzi Erdélyt, s mintha mindenestül szakítani akarna származása hagyományaival, huszonhat éves korában kivándorol Amerikába. Pedig akkor már egy novellájával Kolozsvárott pályázatot nyert. De írói magamagát Amerikában találta meg. Ott lebbentek elébe látomásként az elhagyott otthon képei, emlékei, hagyományai. A székely népballadák, népdalok és népi mókák ihlették azokat a novellákat, amelyekből első kötete, a Lélekindulás összeállt. Amerikából küldte haza a kéziratot a kolozsvári kiadóhoz, ahol 1925-ben megjelent. Az irodalom azonnal felfigyelt rá: a romániai is, a magyarországi is. Erdély hazavárta ezt a mindenkinél erdélyibb hangütésű írót. És a következő évben Tamási Áron haza is tért. Ettől kezdve javarészt Erdélyben élt a felszabadulásig, majd a felszabadulás után Magyarországon. De amikor még romániai lakos és a romániai magyar irodalom ünnepelt írója volt, már a legolvasottabb, a legkedveltebb írók közé tartozott Magyarországon is.
Gyors egymásutánban jelennek meg novelláskönyvei. És az olvasóknak tudomásul kellett venniük, hogy ez a tündéri bájú író a szegények igazságának kemény szószólója, aki még parasztfelkeléssel is rémíti az úri világot (Hajnali madár). De aki nem akart odafigyelni az író társadalmi-politikai igazságaira, azt elbájolta a mese, a komor valóság fölött lebegő derű és humor. Már a húszas-harmincas évek fordulóján nyilvánvaló volt, hogy Tamási Áron a legnagyobb magyar novellisták közé tartozik.
Közben egymás után jelentek meg regényei is. Előbb A szűzmáriás királyfi, amelyet javarészt még Amerikában írt, s csak végső csiszolása készült el otthon. Tragikus történet a természet igaz törvényei szerint élni akaró székely diákról, aki összeütközik a társadalom embertelen törvényeivel. Kevés műben érződik ennyire az író misztikumra hajlandó világszemlélete. A helyzetek kritikai erővel reálisak, a hangvétel közel áll a balladához, a megoldások valóságon kívüliek: költői mű, de nem realista regény. Annál realistább, de legtávolabb is áll Tamási életművének egészétől a Címeresek, amelyekben az erdélyi világ feszültségeit rajzolja meg. Jó regény, de más is megírhatta volna. Ezek után következett a főmű: az Ábel-trilógia. Előbb az Ábel a rengetegben, a talpraesett székely favágólegény mesébe illő, mesevarázsú története, majd folytatásai: Ábel az országban és Ábel Amerikában. Ábel megjárja írójának útját: a természet világából eljut a városba, onnét a nagyvilágba. Végül tapasztalatainak eredményeként visszamegy a természetbe. Szemléletével lehet vitatkozni, van benne sok romantikus antikapitalizmus, Ábel a megismert polgári világ elől nem előrelép, hanem hátra; akár XX. századba tévedt rousseau-izmusnak is mondhatnók ezt a magatartást. De költészetével, különösen az első rész költészetével, nem lehet vitatkozni: fenyőillatú remekmű, századunk egyik legszebb magyar regénye.
Ábel történeteiben semmi misztikum: csak természetszeretet és a polgári világ kritikája. Annál erőteljesebben tör ki a misztikum a következő regényben, a Jégtörő Mátyásban. De olyan bájosan játékos könyv, hogy akár a misztikumát is csupán játéknak tekinthetjük.
S mindezek közben Tamási sikeres drámaíróvá nőtt. Elbeszélő erényeit át tudta menteni a színpadra is.
A felszabadulás idején mindenki úgy tekintett rá, mint a legnagyobb élő írók egyikére. Ettől kezdve politikai méltóságokat is betölt, de alkata szerint nem gyakorlati politikus, az ő világa az irodalom. Egy ideig még ugyanabban a modorban ír, mint azelőtt. De az ötvenes évektől kezdve fokozódik igénye a valóság ábrázolása iránt. Stílusa változatlanul szép, de a meseszerűség helyét egyre inkább a történelmiség váltja fel. Regényes önéletrajza, a Bölcső és bagoly egyben a székelység útját és életkörülményeit elemzi, megmutatván, honnét indult és hogyan emelkedett ki az író.

 Az 1848-ról szóló Hazai tükör történelmi regény: a Székelyföld és benne egy székely legény története a szabadságharc idején. Erre a művére kapta meg az író a Kossuth-díjat. Majd a Szirom és Boly kifejezetten „mai tárgyú" regény, nem is Erdélyben játszódik, hanem a Dunántúlra telepedett bukovinai székelyek között. Itt már termelőszövetkezetről, a szocialista építésről van szó, természetesen Tamási-stílusban. De témavilága bizonyítja, hogy jelen volt, és jelen akart mindig maradni.
Most is jelen van, már halála pillanatában nemzeti klasszikus volt. Az Ábel a rengetegben és néhány novellája ott sorakozik a magyar széppróza legelső sorában.
                                                                        http://www.literatura.hu/irok/xxszazad/euproza/tamasi.htm



Tamási-emlékmű (a Templomdombon, a sírkert előterében) Szervátiusz Jenő és fia, Tibor alkotása (1972-74).


Tamási művének és hitvallásának értékeit vetíti elénk.

A Tamási-emlékmű a Hargitáról, a tizenhétfalusi legelőről, Medveferedőből (ahol az "Úr asztala" nevet viselte) ide szállított, 3 méter magas, átlag 1 méter széles, közel 2 m3 nagyságú, 8 tonnányi andezitsziklából készült.

Sütő András szavaival "több tonnás hegyibeszéd" Tamási hőseit ábrázolja: Magdót, az "Énekes madár" ifjú szerelmesét, Jégtörő Mátyást és az ördögöt, akit megbicskáztak a csíkszentmihályi farsangon (Ördögváltozás Csíkban), meg Ábelt, a hargitai pásztorfiút, aki Amerikában döbbent rá az igazságra: "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne...".
 Tamási Áron sírja

A székelység nagy írója Farkaslaka nyugati szélén, a római katolikus templom és temető mögötti virágos parkban, a két cserefa között nyugszik.
 Kányádi Sándor (1966) verséből idézzük:

"Kívánhat-é ember többet / Derékaljnak szülőföldet / S két cserefa tömött árnyát / szemfedőnek."
 Kányádi Sándor: Tamási Áron sírjára

„Négy szép holló talpig gyászba
rászállt a két cserefára.
Tövig égtek a villámok,
ragyog újra a magasság,
leng a fény a lomb közt, mint a
kaszák, mikor fölakasztják.
Ősszel aztán a két vén fa
bronzba önti lenn a hantot;
jönnek majd és megcsodálják,
mint egy ledöndült harangot.
Farkas üvölt, öltözködnek
a hollók majd patyolatba;
csillagot tart ölelőleg
karjaiban a két nagy fa.
Kívánhat-é ember többet:
derékaljnak szülőföldet
s két cserefa tömött árnyát
szemfedőnek.”



A sírhelyhez a parkoló mellett emelt székelykapu (a rovásírásos székelykaput Jakab Árpád agrármérnök faragtatta Máréfalván) alatt áthaladva, egy kis sétányon juthatunk. A sír mögött a Tamási-emlékművet tekinthetjük meg.


Tamási végakarata volt (olvasható az 1966. május 19-én kelt végrendeletében), hogy szülőfalujában, Farkaslakán helyezzék örök nyugalomra.

Tamási Áron:

„…jól ismerem ezt a patakfolyót,…
Farkaslakát sohasem felejti el,
még a tengerben sem,
öreg csepp korában…

…a falu havasi birtokán
kibuggyan a földből, és az illatos,
ünnepélyes csendben
meglátja a rengeteget!”

„… odateszem a virágokat
az apám sírjára…
mozdulatlanul nézem a földet, és
az jut eszembe, hogy valamikor
én is itt fogok feküdni.” 
 Idézetek:

"A különböző nyelvek melegéből keltek ki a különböző népek, melyeket az atyafiság és az együttes érdek alapján a közös szó szervezett nemzetekké. Velünk is ez történt. A magyarságot is az atyafiság és az együttes érdek alapján a sors verte egybe; hazát a bátorsággal irányított életösztön szerzett neki, de nemzetté a magyar szó teremtette. Mint jelképes hatalom, a magyar szó nekünk a legnagyobb ereklye. Kegyelet, hűség és becsület illeti őt. "

" Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan. "

 

"Az irodalom azon múlik, hogy miképpen tesszük a szavakat egymás mellé."
Tamási Áron: Vadrózsa ága (részlet)




 "  Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne - ismételtem el magamban. És éreztem, hogy a szívem megtelik nagy és általános meleggel, a lelkem megtelik a derűs idő nyugalmával, és a szemem megtelik a hajnal harmatával.
Lassan felálltam és azt mondtam:
- Igaza van: késedelem nélkül haza fogok menni, hogy otthon lehessek valahol ezen a világon! Igaza van: nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk."

A felolvasó maraton résztvevőit könyvjelzővel jutalmazzuk.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése